STEM a Mozgásjavítóban

Iskolánk gimnáziuma a Nemzeti Tehetség Program keretében nyert pályázatában (NTP-MTTD-19-0168) azt tűzte ki célul, hogy diákjaink körében erősíti a természettudományok iránt érdeklődő tehetségígéretek komplex STEM ismereteit. A pályázat keretében élményalapú, gyakorlatorientált Tudósköri foglalkozásokon megismerkedhettek diákjaink a kreatív mérnöki konstrukciós tervezés-építés alapjaival, a programozható mérőeszközökkel, a korszerű érzékelők és a méréstechnika világával.

A komplex szemléletet erősítette, hogy a foglalkozásokon biológiai és kémiai témák is előkerültek, melynek során az élővilág rejtelmeibe is bepillanthattak a diákok. 

A pályázat során jelentősen fejlődtek a diákok digitális kompetenciái, amit kiemelten fontosnak tartunk a 21. századi képességek közül. A  pályázat keretében beszerzett eszközök mellett a Mozgásjavító EGYMI már meglévő eszközeit is felhasználtuk a foglalkozásokon, így a robotok és drónok fizikája is színesítette a témák sorát.

A pályázatot egy 3 napos táborral szerettük volna lezárni, a kialakult rendkívüli helyzet miatt erre online került sor.

Fontos volt számunkra, hogy a természettudományos tárgyakat tanító kollégák közös célok és vezérfonalak mentén együttműködve formálják a STEM szemléletet a  téma iránt fogékony középiskolásainknak. Ennek az együttműködésnek a keretében 4 kolléga dolgozott együtt 1 tehetséggondozó szakemberrel. Így valósulhatott meg ez a nagyon sikeres program. 

A pályázati program megnevezése: A matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása (NTP-MTTD-19)

A program a Nemzeti Tehetség Program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Megvalósítási időszak: 2019. november 11. – 2020. december 31.

Támogatási összeg: 1 430 000 Ft